Max Planck (1858-1947) a fekete test hősugárzása spektrumának levezetésekor fedezte fel a
negyedik alapvető fizikai állandót, a h elemi hatáskvantumot. Ennek ismerete nem csak a
fizikában, és más természettudományokban, hanem, a modern technológia (pl. mikro-
elektronika) révén, mindennapi életünkben is kulcsfontosságú. Planck születésének 160-adik
évfordulóján, Nobel-díjának (1918) centenáriumán, előadásunkban felidézzük Planck ma már
kevéssé ismert módszerét, amellyel e sugárzás energiasűrűségének frekvencia szerinti
eloszlását meghatározta 1900-ban.
Az elemi hatáskvantum felfedezése mellett, Planck számos fizikai problémát elsőként oldott
meg. Véleményünk szerint - a pusztán történeti érdekességükön túl - ezek az elfelejtett
eredmények a mai kutatásokban is jelentőséggel bírhatnak, például olyan területeken mint az
elektromágneses (lézer) zaj vagy a kvantummechanikai összefonódás. Áttekintjük Planck ún.
második elméletét (1911), amelyben már az indukált emisszió, a kvantumugrások, valamint a
zérusponti energia leírása is szerepelt. A Planck által 1899-ben bevezetett természetes
egységrendszer (a Planck-hossz, -tömeg, -idő és -hőmérséklet) napjaink kozmológiai
fizikájában fontos szerepet játszik. Az ezen egységrendszer megalkotásához vezető erdeti
gondolatmenetet is bemutatjuk.